2013. november 2., szombat

44. fejezet

Jó napot!-mondtam elég ridegen ahhoz, hogy lesápasszam szegény középkorú barátunkat. 
-Szervusz. Fiam,-épp belekezdett volna valamibe, de látta, hogy nem nagyon vagyunk vevők a bájcsevegésre azok után ami történt, ezért gyorsan magába fojtotta a mondandóját, és csak ennyit mondott: Hoztam egy csokor tulipánt, rózsaszínt, mert az kiemeli a szép arcod Zsófi....na meg mostmár Haven-ét is. Hova tehetem?
-Csak szúrja bele egy tetszőleges vázába...valamelyikbe, amelyik kiemeli az ön arcát.-mondtam gúnyosan. Erre fogta magát és belehelyezte a fehér színű vázámba, amiben azok a vörös rózsák voltak, amiket Harry-től kaptunk.
-A fehér mindenhez megy.-mondta.-Sziasztok. Nem zavarok soha többet. Vagyis szerintem az korrekt, ha az unokámat felköszönöm minden évben, nemde!?
-Szerintem egy üdvözlőlap is megteszi...-mondta Harry lekezelően.-És az ajándékot meg feladhatod a postán. Szia.-zárta le a témát. Ezzel az apja bólintott és távozott a kórteremből. Ezek után Harry-vel hosszasan ültünk némán, és a tekintetünk vagy egymásra, vagy Haven-re szegeődött. Miután észeltük ezt a kínos szituációt, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni. Haven-t befektettem a "tolóágyba", én nagynehezen felálltam, és elindultunk körbe-körbe a folyosón. Kb. a 15. körnél, amikor visszaértünk, kettőt találhattok, hogy kik vártak minket.  Persze, hogy a fiúk, a barátnőikkel/immel, együtt. Bevonultunk lármásan a szobába, a többi beteg örömére, és hosszan ecseteltem nekik a "véresen"(szóvicc) komoly történetemet, Haven születésével és az elmúlt pár napról. Mindenki hozott valami cukiságot a babának. Zayn és Perrie egy rózsaszín cumit, amibe bele volt írva Haven TELJES neve, Liam egy rugdalózót(lány híján egy batman-eset sikerült összekaparnia), Louis és Eleanor egy stresszlabdát(haha nagyon vicces), és nagy meglepetésemre Niall tök egyedül volt, Lili sehol, és mellesleg ő egy nagyon édes csörgőt hozott. Nagyon jól éreztem magam a társoságukban, bár amikor Louis kitalálta, hogy dobálgassuk a babát, akkor kicsit kiakadtam, és egy kicsit elküldtem melegebb éhajlatra, de nem sértődött meg, mert szerintem ő is érezte, hogy kezd kicsit sok lenni. Perrie-vel volt egy komolyabb beszélgetésem a mosdóban a házasság komolyságáról, meg arról, hogy nem kell rögtön gyereket vállalni úgy, ahogy mi tettük, de megnyugtatott affelől, hogy ő még egy ideig szeretné építgetni a karrierjét, és nem akar olyanná válni, mint Snooky, aki szülés után kb 1 évvel már új évadot forgat a Snooky és JWOW-ból. Szóval a baba téma tabu. Röpke 3 óra után elküldtem a népet, mert kaja tájm volt Haven-nek és ahhoz ugye csönd kell és nyugalom. Mikor megtápláltam méhem gyümölcsét, Harry-től is búcsút vettem, mert este mennek stúdiózni a fiúkkal. Magamra maradtam Haven-nel. Szoknom kell ezt az érzést, mert oké, hogy Harry a legtöbb időt, most velünk tölti, de a banda nem oszlott fel, és nem is fog. Ha miattam bármi is történne az 1D-vel akkor én véget vetnék az életemnek, de ezt Harry is jól tudja. Directioner voltam/vagyok, szóval a zenéjükért élek gyakorlatilag. Elárulom, hogy az új dalokat néha elénekli nekem Harry. IMÁDOM őket, szóval érdemes lesz várni rájuk csajok. 
Olyan este 11 körül, mikor Haven is hajlandó volt elaludni a kornyikálásomra(tényleg bűn rossz a hangom), akkor én is nyugovóra tértem. De reggel könnyes szemmel, hidegrázással, és verejtékezéssel keltem. Rosszat álmodtam, rossz előérzeteim voltak. Azonnal felhívtam aput, hogy anyu jól van-e. Sajnos a megérzésem nem csalt.....anyu itt van a kórházban.

Jön az új fejezet... Be Excited.


2013. július 27., szombat

43. fejezet

-Szia kicsim!-nyitott be anyu.
-Hali Mami!-köszönök vissza.
-Khm. Már te is Mami vagy.-mondja anyu mosolyogva. 
-Igen.-válaszoltam.-Szeretnéd megismerni személyesen az unokád?-kérdeztem.
-Hát figyelj...Naná!!
Ezzel oda kísértem a kiságyhoz. Reakció: É...des...Istenem.
Hát igen...Haven írtó cuki. Majd ha nagyobb lesz, tuti személyesen csinálok róla egy portfóliót. Na mindegy. Anyu hozott nekem egy bödön húslevest, így azt falatoztam. Még mindig anyué a legjobb, és ez vitathatatlan. Jesszus! Nekem tudnom kéne főzni. Hoppá-hoppá...Haven nem ehet egyfolytában konzerves bébi kaját! Haza megyek, és ameddig csak szoptatom a picit, kikupálom magam mester szakáccsá. Anyu kb. 1-2 órát volt bent velem, meg Havennel, és aztán leváltotta Harry. Harry és én túlestünk az első pelenkázáson. Harry véleménye a pelenkázásról: "Életemben nem láttam még ilyen cuki popót! És sosem gondoltam volna, hogy egy ekkora gyerek EKKORÁT tud kaksizni." Az én véleményem a pelenkázásról: "Büdi. És cuki. Még sokk hatás alatt vagyok, nem nyilatkozom" ez elég furi, hogy magamnak nem nyilatkozom, de olyan viccesen hangzik. Az a lényeg, hogy ezzel elhatároztuk, hogy minél előbb bilire szoktatjuk a kis manónkat, na meg persze az is fontos, hogy tiszta lett Haven. Harry ma bent aludt velem. Nem hozott pizsit, ezért kért egy kórházi köpenyt, majd befeküdt mellém "élével". Egyfolytában suttogott mindenféle hülyeséget a fülembe amitől röhögnöm kellett, de nem tehettem, mert akkor felkelt volna Haven, így hát vörös fejjel(legalábis azt gondolom, mivel sötétben nem látszik) kuncogtam, miközben folytak a könnyeim. Gondolom ismerős érzés mindenkinek, ugye?! Miután szóltam Harry-nek, hogy ez a vég, a fülembe súgta, hogy "Szeretlek Zsófi. Már nem csak te raboltad el a szívemet, hanem Haven is. Te vagy a legjobb, ami valaha történt az én kanos előéletem után." Erre ismét elkezdtem sírni, de mostmár nem tudtam eldönteni, hogy a röhögéstől, vagy a meghatottsától. Ezután összebújtunk, és Haz elkezdte csavargatni a hajamat, erre elaludtam. Reggel elég későn keltem ahhoz, hogy Harry kicserélte a ruháját és már 3x Haven pelenkáját. Mikor felébredtem, a "fincsi" reggeli az éjjeli szekrényen volt, és nem tudtam nem észrevenni, hogy Harry odakészített egy műanyagpohárba kávét, és a pohárra az volt írva a drágám "gyöngy betűivel", hogy "Annak, aki megérdemli. Szeretlek". Ezek után odahívtam magamhoz, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. Egészen délig családi piknik volt a szobába Havennel és Harryvel. Fél egy körül váratlan meglepetés ért bennünket. Egy mindkettőnknek ismerős figura kopogtatott. Harry édesapja...

42. fejezet

Másnap elmentem sétálni a kórházba a reggeli vizit után, mikor is Haven-t elvitték mégegyszer kivizsgálni. A szülészeti osztályon egy csomó nő ült a váróban. Volt aki a férjével/pasijával ült, és meghitten nézték vagy simogatták a pici pocijukat, és volt aki zokogva csoszogott végig a folyosón. Na meg persze a friss anyukák "túráztak" és csevegtek egymással. A síró nőkkel teljesen együtt tudtam érezni. Én is így zokogtam a pici Darcy elvesztésekor. Egy pillanatra meg is könnyeztem őket, de akkor egyembe jutott Haven pici keze és lába, meg a gyönyörű arca. Egyszerűen angyali. Ez máris nevetésre késztetett... Megcsinlátuk. Haven a világ legszebb kisbabája esküszöm. Jesszus...lassan át fog menni ez a dolog ilyen nyálas ömlengéssé.  Most szólt egy ápolónő, hogy menjek vissza a szobáma, mert Haven éhes. Ajjajj!! 
Lassan visszabaktattam a szobába, ahol Harry, Haven és egy ápolónő várt rám. Haven természetesen sírt, Harry meg ijedten nézett rám, mint aki nem tudja mi fog történni és az ápolónő kedves nyugodsággal így szólt:
-Na Mrs. Styles(kuncog) készen áll az első etetésre? 
(azért nem tegnap volt az első, mert Havennel mindketten nagyon gyengék voltunk még, ebből kifolyólag a pici nem volt éhes, én meg aludtam.)
-Ennél készebb nem is lehetnék.-mondtam kicsit szarkasztikusan. 
-Hát akkor kezdjük. Üljön le abba a fotelbe.-rámutatott arra a karosszékre, amiben tegnap Haz aludt. Mr.Styles nagyon rémült fejet vágott, mint aki szetségtörést követett el azzal, hoyg érintkezett azzal a fotellel. Jót kacagtam magamban, és leültem a "Szent Fotelbe".-Rendben, akkor most Haven-t a kezébe adom, és helyezze elő az emlőjét, egyenlőre csak az egyiket.
Végrehajtottam az instrukciókat.
-És most?-kérdeztem kicsit megszeppenve.
-Rakja a szájába. Tudja, mint a filmekben.-mondta gúnyolódva.
-Jó.
Megtettem. Életemben nem fájt ennyire semmi a szülésen kívül. Ez a gyerekesdi a legfájdalmasabb, de egyben legszebb élmény. Haven csendben szlopálta a tejet. 
Mikor befejezte Haven, vagyis elaludt, akkor az ápolónő befektette az ágyába, és betakarta. Nem mintha én nem tudtam volna megtenni ugyanezt, de ragaszkodott hozzá, hogy "ameddig ebben az intzményben tartózkodnak, addig nem csinálhat semmit a gyerekkel az én engedélyem nélkül"-mondta. Ez kicsit flusztrált, hogy ott volt a saját gyerekem, aki az én vérem és húsom volt tőlem tíz cm-re és nem érinthettem meg, csak ennek a vén szipirtyónak a jelenlétében. Persze néha bűnbe estem, mert megsimiztem a pofiját, amikor ébren volt. Olyankor rámnézett a nagy barna szemeivel, és néhanapján küldött felém egy reflexmosolyt(olyankor  olyan boldog voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből). Harry és a fiúk bulija eléggé jól sikerült. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy láttam a híradóban, hogy majdnem letartóztatták őket csendháborításért. A riport címe: AZ IFJÚ SZÉPFIÚ BANDA TÚLZÁSOKBA ESETT AZ ALKOHOLLAL, ÉS A HANGERŐVEL. Kicsit sírtam a röhögéstől, amitől szegény Haven felkelt, és hívtam Ms.(vagy Mrs., bár nem hinném, hogy ezt a nőt bárki is elvette volna felelségül.) Főnökasszony-t, hogy az engedélyét kérjem a fizikai kontaktusra. Szerencsémre megengedte és végre 3 nap elteltével 5. alkalommal megérinthettem a picimet. Miután megnyugtattam, anyu kopogogott az ajtómon. Így hát behívtam...

2013. július 23., kedd

2013.07.23

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én hihetetlen büszke vagyok a srácokra, azért, amit elértek. És 3 év elteltével, kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, még mindig összetartóak és nem bomlottak fel. És számomra a BSE klip a legjobb,mde ez személyes vélemény. 
Szóval, BOLDOG SZÜLINAPOT ONE DIRECTION! SZERETÜNK TITEKET! <3

41. fejezet

Sziasztok! 
Haven Sophie-Anne Styles a nevem, és 2013.07.23-án születtem. A súlyom most 2500 gramm, mert koraszülött vagyok, de nem kell aggódni, mert a doktorbácsik és nénik nagyon vigyáznak rám meg anyura. Anyu sokat sírt amikor megszülettem, de közben mosolygott. Apu is sírt, de ő anyut nézte, majd engem és magához ölelt. Utána doktornéni megvizsgált , megfürdetett és ,megmutatott a nagyiknak, nagypapáknak, a sok-sok nagybácsimnak és nagynénimnek és persze a szüleimnek. Én persze sírtam. De nem azért mert rossz volt találkozni velük, csak az az átkozott lámpa vakítóan világított. Aztán a doktornéni beletett egy ágyikóba és jól betakart. Anyu sokszor kivett onnan, és megetetett, majd megszeretgetett.

Amikor elfolyt a magzatvíz, Harry-t rögtön felkeltettem. 
-Harry! HARRY! HARRY EDWARD STYLES! 
-Miva'?-mondta félálomban.
-Jön a gyerek.
-Ugye csak viccelsz...-sóhajtott.
-Azt hiszed ezzel viccelnék?-mondtam kissé ingerülten-Aúúúú! Jönnek a fájások! Siess már! 
-Jól van, akkor futás van!!!!!
-Végre, hogy észbekaptál Bogyó (aki nem tudná: Bogyó(, a csigafiú) és Babóca(, a katicalány) c. rajzfilm)! 
-He...he...terhes humor.-mondta Harry kekeckedve, és közben olyan gyorsan öltözködött és pakolt a kocsiba, mint a villám. Közben én is nagynehezen felkaptam valami rongyot, ami nem bánja a koszt, és "bepattantam" a hátsóülésre. Harry, mint egy eszelős vezetett a kórházfelé, és amikor odaértünk, berohant a recepcióra, mintha egy halálos baleset áldozatát hozta volna éppen be. Rögtön jöttek az orvosok, és beültettek egy tolószékbe. Harry nagynehezen átvágta magát a rajongók tömegén, és kiharcolta, hogy ő tolhassa a kocsimat. Az orvosok félúton átvettek, amikor Harry már nem jöhetett velem a vizsgálatok miatt. Majd fél óra múlva betoltak a szülőszobába, és ott találkoztam a legszexibb műtős ruhás férfival életemben, a gyermekem apjával. És akkor elkezdődött életem legfájdalmasabb, de egyben legboldogabb másfél órája. Megfizethetetlen élmény volt, amikor felsírt Haven. Mikor előbukkant, Harry rám mosolygott sírás közben, én is rá elég fáradtan és szintén zokogva, majd a szülész orvos egy másodpercre Harry kezébe adta a picit, és utána elrohantak vele...valószínű azért, mert koraszülött volt és ki kellett vizsgálni, hogy minden szerve teljesen fejlett-e. Szerencsére 1 óra múlva egy ablakon keresztül megmutatták a Horváth-Styles klánnak és persze a fiúknak(akiknek egybetolt bulit kell tartani, mert ugye az 1D 3 éves és Haven is megszületett), majd engem eltoltak a szobámba. Amikor felkeltem, újra reggel volt. Haven ágyikója az ágyam mellett volt, és Harry a szoba végében lévő fotelben aludt horkolva. Haven is szundikált. Először volt alkalmam megvizsgálni a picurkámat. Alvás közben szakasztott apja volt, a horkolást leszámítva. A csöndes vizsgálódásomat Harry túl hagos "Jó Reggelt!"-je zavarta meg, amivel Haven-t is felébresztette. Megtanultam, hogy a felkelés a hangos zokogással volt egyenlő. Kezdődik...

2013. július 21., vasárnap

40. fejezet

-Megkerestem aput.-motyogta.
-Tessék?
-Mondom, megkerestem édesapám.
-És mi az a monokli? Hm?-kérdeztem faggatóan.
-A bosszú egy kicsit visszaütött.
-Te összeverekedtél az apáddal?
-Igen. És jól esett...-mondta.
-Te teljesen idióta vagy?!-mondtam ingerülten-Az eszem megáll! Hogy jössz te ehhez? Ez kész...-kiabáltam. Odajött hozzám, és meg akarta érinteni az arcom, de én durván eltaszítottam a kezét.- Inkább ne érj hozzám.-és ezzel megfogtam a pulcsim, a mobilom és a kulcsom, majd távoztam a házból, az ajtót nyitva hagyva. 
-Zsófi! Ne menj el, beszéljük meg!-kiabálta utànam, de én rá sem hederítettem. Elegem volt ebből. Elegem volt az arcoskodásból. Azt hiszi ő a világmindenség? Őrültség... Mialatt odaértem az első mekihez (10 perc), kb. 30 SMS-t kaptam Harry-től. Jó olvasmány volt a vacsihoz. A kedvencem az volt, amikor azt írta, hogy ha nem megyek haza, akkor nem főz vacsit...az a vicces, hogy nem tud főzni. Éppen a krumplimat majszoltam amikor egy csoport sikítozó lány jött be az étterem kapuin. Pár perc elteltével megláttam Harry-t is aki éppen átverekedni próbálta magát a sorfalon. Ezidő alatt én kivittem a tálcám és könnyedén kimentem a kijáraton. Utam a parkba vezetett, ahol leültem egy padra és néztem a csillagokat. Elkezdtem számolgatni őket, amikor megint a lányok zsivaja zavart meg. Ekkor már nem menekültem. Igazából, már nem haragudtam rá, csak kicsit furcsán érintett ez az egész, hogy ezt tette. Így hagytam, hogy leüljön mellém a csőcselékkel együtt, majd egy hatalams puszit adott a fejemre oldalról. Én ugyanezt viszonoztam, csak meg is öleltem hozzá még pluszba. Visszaölelt, és az ölébe vett, majd hosszan csókolta az ajkaim, miközben a teljesen agykárosult pláza picsák a vakus telefonjukkal fotóztak minket. Egy idő után felálltunk, és hazamentünk, bekulcsoltuk az ajtót, bezártuk az ablakokat, és mi megbeszéltünk mindent, ameddig a rajongók sikítoztak. Gondolkoztunk, hogy felvesszük hangfelvételre, amit ordítoznak a csajok, és az lesz Harry csengőhangja, de miután egy csaj azt üvöltötte, hogy "Harry ez a csaj egy ribanc!" elvetettük az ötletet. Persze másnap jöttek az újságcikkek, azokról a dolgokról, amik eddig viszonylag titkosak voltak, na és persze az utálkozó üzenetek, posztok, tweetek. Imádtam. A kedvencem az volt, hogy: "Nem hiszem el, hogy Harry gyereket csinált neked! Remélem kirak titeket az utcára megfagyni télen, és elvesz engem feleségül! Hülye lotyó!!" Harry ezek után írt egy "nyilvános levelet" a "rajongóknak", hogy azonnal fejezzék be, mert ez nem az ő életük, és, hogy hogyan jönnek ők ahhoz, hogy engem szidjanak, engem, aki várandós. Pedig már kezdtem élvezni az esti olvasmányt. Eskü ez a pár nap olyan durva volt, hogy csodálkozom rajta, hogy nem indult meg a szülés...Másnapra nem is kellett ezen csodálkoznom, hiszen reggel "bepisiltem".....