Kedves Olvasóim!
Gödörbe kerültem az elmúlt pár hónapban. Az már csak a hab volt a tortán, amikor elolvastam a kritikát. Aki elolvasta a kritika alá írt kommenteket, amiben a barátnőm véd, és azt, amit Annamária írt, akkor nyilván tudjátok, hogy mi volt a problémám. Aki nem olvasta volna, annak elárulom: SENKI SEM KÉRT KRITIKÁT! Ez volt a felháborító, de már nem is érdekel, mert Annamária felnyitotta a szemem, hogy vannak még normális, segítőkész emberek. Képzeljétek el, hogy Annamáriának köszönhetem az új külsőt! Vállalta, hogy elkészíti. Ezért nagyon hálás vagyok. Annamária többek között leírta nekem NORMÁLISAN, hogy mik az alapvető problémái a blognak, amiket tudomásul vettem. Örök hálám üldöz Annamária!!!! Elnézést szeretnék kérni, hogy nem írtam ilyen sokáig, de nem tudtam hogy folytassam a blogot, hogy mi legyen a következő fejezetben. Ezért azt találtam ki, hogy a legfrissebb fejezet alá kérlek benneteket, hogy írjatok ötleteket! Vagy azt, hogy mit szeretnétek a következő fejezetben olvasni. Akár azt is beleszőném, hogy valamelyikőtöknek futó kalandja van valamelyik sráccal! Bár, ha túl sok jelentkező van nem garantálom, hogy mindenki, vagy mindenki ötlete belekerül egy fejezetbe. De szerintem ez megérthető. Na! És a fejezet...
-Zayn megkérte a kezem.-szólt Pezz.
-Tényleg?-szóltunk egyszerre.
-DZSINX!-kiáltott Danielle. Elég gyerekes szokás, de azért nem szólaltunk meg, ameddig Perrie fel nem oldozott minket.
-Igen. 2 hete. Úgy történt, hogy elmentünk Zayn-ék házába anyuékkal, és ott megkért. Nagyon romantikus volt, mert kaptam rózsát is.-mesélte átéléssel. Bár sejtettem, hogy ők lesznek a következők a lavinában, mégis meglepetésként ért a leánykérés.
-Juj! Tök jó!-kiálltott El, miközben térden állva rugózott az ágyon.
Kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak a srácok, ezért kimentem a szobából. Bár ne tettem volna! Kiléptem és azt láttam, hogy a fiúk körül ülik Harry-t aki a kisírt szemeit dörzsöli. Megviselte az apjával való találkozás. Odamentem és átfúrtam magam a fiúk között, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Körülbelül 10 hosszú perc után jeleztem, hogy vége a bulinak. Mindenkit kitessékeltem. Ezek után a házban síri csend honolt....majdnem. Csak Gemma zokogását hallgattam. Egyszercsak elhalkult, kijött a fürdőből, összeszedte a kabátját, odalökött nekünk egy halovány "Sziasztok"-ot, majd távozott becsapva magamögött az ajtót. Összerezzentem. Mivel már a 6. hónapban voltam, így elég nyugodalmasnak kéne lennie az összes napomnak, de ez sajna napról napra egyre idegelőbb. Holnap az ágyban maradok úgyérzem. Haven-nek is pihenni kell, nem csak nekem. Közöltem Harry-vel a holnapi tervem. Ő csak üveges tekintettel bólogatott. Ezt nem hagyhattam annyiban. Leültem mellé, és a combomra fektettem a fejét. Csöndben bele-beletúrtam a hajába és halkan suttugtam a fülébe, hogy "Semmi baj!". Ettől röpke fél óra alatt megnyugodott. Ezek után csináltam neki vacsit és odavittem a kanapéra. Lassan szürcsölte a Nesquick gabonapelyhet, miközben a híreket néztük. Kint ültem vele kb. este 10-ig, majd betessékeltem a házba, és mint az ovisoknak, altatódalt énekeltem, amire gyorsan el is aludt. Én is nyugovóra hajtottam a fejem. Csendben aludtunk egészen reggel 6-ig amikoris Harry zokogni kezdett álmában. Simogatással próbáltam csitítgatni, ami sikeres is volt. Reggel 8-kor felkelt, puszit nyomott a homlokomra, a fülembe súgta, hogy szeret, és hogy köszön mindent, majd elment itthonról elég gyorsan. Egészen 6-ig nem láttam. Majd amikor belépett az ajtón egy hatalmas monoklival a jobb szeme alatt, majdnem összeestem....
